Budaházy szimpatizánsai leköpték, lökdösték az ügyészt
2010. december 23. csütörtök 19:35
Fazekas Géza az esetet ismertetve elmondta: csütörtökön a Fővárosi Bíróságon a Budaházy György óvadékának tárgyában tartott ülés után a távozó ügyészt a bíróság folyosóján a hivatalos eljárás miatt, azzal összefüggésben bántalmazták eddig ismeretlen személyek. Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja merült fel, ez önmagában is súlyos bűncselekmény, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik - fejtette ki Fazekas Géza.
A Fővárosi Bíróság korábban azt közölte az MTI-vel, hogy nem nyilvános ülésen tárgyaltak a - csak monogrammal jelzett - Budaházy György és védője indítványáról, amelyben az előzetes letartóztatás óvadék fizetése ellenében történő megszüntetését kérték. A bíróság elutasította az indítványt, így a gyanúsított továbbra is előzetes letartóztatásban marad.
"Az ülés berekesztése után a tárgyalóteremből távozó ügyészt a bírósági folyosón az összegyűlt szimpatizánsok egy csoportja lökdöste és leköpte. Ez a magatartás bűncselekményt valósít meg, amely miatt büntetőeljárásnak van helye" - közölte a bíróság.
A Fővárosi Bíróság őrszolgálata "mindvégig figyelemmel kísérte a tárgyalóterem előtt várakozók magatartását", és a bírói tanács elnökének jelzésére a bíróság nyomban értesítette az V. kerületi rendőrkapitányságot. "A kiérkező rendőrök megtették a szükséges intézkedést" - tették hozzá.
Budaházy György és 16 társa ellen terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt szeptember 27-én emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. Budaházyt terrorcselekmény bűntettével, továbbá aljas indokból, felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolják.
Budaházy Györgyöt október 13-án felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla egy másik ügyben, mert a bíróság szerint átlépte a szólásszabadság határait internetes írásaival.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem háromezer viharkárt számoltak...
- Pécsett is "falusi" maradt Burján...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Heves zivatarok veszélyére...