Biszku bűnei elévültek – és nem emberiség elleniek
2010. november 03. szerda 15:56
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: "az emberiség elleni bűncselekmények miatt B. Béla és társai ellen tett beadványt, benne az előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt tett feljelentést a Fővárosi Főügyészség elutasította".
Mint hozzátette, a feljelentő beadványában azt kérte, hogy rendeljenek el nyomozást az "1956-os megtorlásokat irányító személyek", köztük B. Béla akkori belügyminiszter ellen "emberiesség elleni bűncselekmények, különösen politikai okból üldözés, emberölés és más embertelen cselekedetek miatt".
A szóvivő rámutatott arra: a hazai jog rendelkezése szerint a feljelentésben megjelölt cselekményt (előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette) az elkövetéskor hatályban lévő jogszabályok szerint kell elbírálni. Ennek rendelkezései szerint azonban e bűncselekmény miatt - elévülés okán - eljárás már nem indítható.
Az ügyészi határozat indokolásában kifejtik továbbá, hogy "a feljelentésben megjelölt cselekmények nem minősíthetők a vonatkozó nemzetközi dokumentumok szerint emberiség elleni bűntettnek, így a feljelentett személyek nemzetközi szokásjog alapján történő felelősségre vonására nincs lehetőség" - áll a közleményben.
Más bűntettre hivatkozva augusztus 6-án a Jobbik is feljelentette Biszku Bélát, a Kádár-rendszer 1957 és 1961 közötti belügyminiszterét, az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkárát. Véleményük szerint "Biszku Béla bűncselekményt követett el azzal, hogy a Duna Televízióban ellenforradalomnak minősítette az 1956-os forradalmat, valamint igazságosnak és jogszerűnek tüntette fel a megtorlások idején lefolytatott koncepciós büntetőeljárásokat, így a meghozott halálos ítéleteket is".
Szilágyi György, a párt politikusa akkor sajtótájékoztatón azt mondta: a büntető törvénykönyv alapján az, aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ezután az egykori belügyminiszter televíziós nyilatkozata miatt, illetve a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett elkövetésének gyanújával elrendelte a nyomozást.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Immár jogerős az országgyűlési...

