Benyújtották: reményteljes program
2010. május 22. szombat 17:49

Elmondta: a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy a leendő miniszterelnök által benyújtott program teljes egészében tartalmazza a választásokon általa vezetett politikai szövetség képviselte választási programot. A szóvivő a 85 oldalas kormányprogramban szereplő intézkedések között említette az adócsökkentést, az adórendszer egyszerűsítését, a munkahelyteremtést, a szociális biztonság helyreállítását, valamint az otthonteremtés, illetve a fiatalok támogatását.
A kormányprogram tartalmazza a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, egy fejezetet a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, valamint a nemzeti ügyeket és azok megvalósítási módját. A dokumentum rögzíti, hogy az adókat a munkahelyteremtés, valamint a vállalkozások működőképessége érdekében kell csökkenteni. Az ehhez szükséges konkrét intézkedések azonban csak a Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése után jelenthetők be - mutatott rá Szijjártó Péter.
A KORMÁNY PROGRAMJÁT ELOLVASHATJA: ITT.
A szóvivő kiemelte: a fentiekhez hasonlóan "gyökeres változások" várhatók a kormányzati munkában is, Orbán Viktor ugyanis ezzel a kormányprogrammal azt is világossá tette, hogy azt fogja megvalósítani, amire felhatalmazást kapott a választóktól. Az áprilisi választások eredményeként egy új "társadalmi szerződés" jött létre, a választópolgárok úgy döntöttek, hogy egy új rendszert, mégpedig a Nemzeti Együttműködés Rendszerét akarják létrehozni - fejtette ki a politikus.
A szóvivő szerint az "új korszak első kormányának" az lesz a legnagyobb feladata, hogy felépítse azt a rendszert, amely az alapja az "erős Magyarország megteremtésének". Megjegyezte: ezentúl a kormányzati döntések középpontjába a közérdekek kerülnek a magánérdekek helyett, a kormány pedig azokat a nemzeti ügyeket fogja képviselni, mint a rend, a munka, az otthon, a család és az egészség. A kormány a munkájával mindenki számára biztosítani fogja a boldoguláshoz szükséges legnagyobb szabadságot - fűzte hozzá Szijjártó.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Négy évtizede csaknem eltűntek, mára...