Belehúzott a NAV: 2,9 milliárdra rúg a tavaly lefolglalt áru értéke
2014. március 11. kedd 13:50
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mintegy 15 százalékkal több jogellenes cselekményt derített fel 2013-ban 2012-höz képest, a szervezet tavaly közel 40 ezer ellenőrzést hajtott végre - közölte Demeter Tamás, a szervezet bevetési főigazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Közlése szerint 2013-ban céljuk volt az ellenőrzések számának emelése, és nagy figyelmet fordítottak a jövedéki ellenőrzésekre is. Ennek köszönhetően a felderítési mutató javult, 2188 esetet tártak fel az 2012. évi 1892 eset után - tette hozzá.
Ismertette: jövedéki törvénysértésből derítettek fel a legtöbbet, 961-et, ezek számában jelentős emelkedés volt, mivel 2012-ben 758 ilyen esetet regisztráltak. Csökkent viszont a felderített bűncselekmények és szabálysértések száma.
A bűncselekmények 52 százalékát a szellemi tulajdont érintő esetek tették ki, áru hamis megjelölésével pedig az esetek 17 százaléka hozható összefüggésbe. Demeter Tamás elmondása szerint a bűncselekmények kapcsán lefoglalt áru értéke 2,9 milliárd forint volt.
A szabálysértések között a legtöbb eset (31 százalék) áru hamis megjelölése volt, 29 százalék pedig vámszabálysértés, a lefoglalt áru értéke pedig 184 millió forintot tett ki. Lefoglaltak egyebek mellett több tízezer cd-t, dvd-t, játékot, 112 ezer pár cipőt, 1300 liter parfümöt.
A jövedéki ellenőrzések során 1,2 milliárd forint bírságot szabtak ki, a lefoglalt termékek döntő többsége alkohol, ásványi olaj, bor és cigaretta volt.
Demeter Tamás a végrehajtott akciók közül kiemelt egy 61 ezer ruházati termék lefoglalását eredményező akciót, ahol a lefoglalt áru értéke elérte a 350 millió forintot. Volt olyan eset, amely során 37 ezer liter nem szabványos gázolajat, 7,3 millió liter sört, illetve 90 ezer karton cigarettát foglaltak le.
Ebben az évben a főigazgató elmondása szerint a jövedéki területen további szigorú ellenőrzésekre kell számítani, a jövő héten pedig egy három hónapos, keresőkutyás akciós is elindítanak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...

