Becsődölt a kormány gazdaságpolitikája, véli az MSZP
2013. július 31. szerda 14:29

A szocialista párt szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának csődjét jelzik az augusztus 1-jétől életbe lépő adóemelések.
Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: nem volna szükség sorozatos adóemelésekre, ha növekedne a gazdaság, lennének beruházások, új munkahelyek és többet keresnének az emberek.
Hozzátette: a kormányváltás óta a Fidesz már negyvenszer döntött adóemelésekről, illetve új adók bevezetéséről, így az adóterhelés már jócskán meghaladja a három évvel ezelőttit.
A szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy augusztus 1-jétől az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre nő a tranzakciós illeték, míg készpénzfelvételnél a jelenlegi duplájára, 3-ról 6 ezrelékre. Ez azt jelenti - folytatta -, hogy ha valaki a 150 ezer forintos fizetését készpénzben veszi fel, az csaknem ezer forintjába kerül. Az MSZP ezért javasolta, hogy a munkabérek és a nyugdíjak felvételét mentesítsék az illetékfizetési kötelezettség alól.
Augusztustól hatszázalékos egészségügyi hozzájárulás terheli a kamatbevételeket, míg a céges és flottás előfizetéseknél tovább emelkedik a telefonadó: hívásonként, percenként és üzenetenként 2 helyett 3 forint lesz - sorolta. Az MSZP-s politikus megemlítette továbbá, hogy "kocsmaadót", vagyis felügyeleti díjat szedhetnek az önkormányzatok az éjszakai is nyitva tartó belvárosi szórakozóhelyektől.
Józsa István azt mondta: az MSZP a megszorításokra, ár- és adóemelésekre épülő helyett olyan gazdaságpolitikát kínál, amely segíti a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést és a keresetek emelkedését.
A szocialista képviselő kérdésre beszélt arról is, hogy a Közgép pert indít vele szemben. Ennek előzménye, hogy korábban azt mondta: a bíróságokon tömegével vannak olyan keresetek, amelyek szerint a Közgép nem hajlandó kiegyenlíteni alvállalkozói számláit elvégzett munkájuk után.
Az építőipari vállalat ezután meghívta Józsa Istvánt a székházába, hogy a vezetőktől tájékozódhasson a cég működéséről. Az MSZP-s politikus most elmondta: azért nem fogadta el a meghívást, mert a vitás kérdéseket semleges helyszínen kellene rendezni, nem a cég telephelyén, és erre korábban két javaslatot is tett. Hozzátette: hiába fenyegetik perrel, nem ijed meg a Közgép "erőfitogtatásától".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

