Bánki szerint nem kellenek tanácsadók a támogatási kérelmekhez
2011. július 25. hétfő 18:02

Szeptember közepén juthatnak el az öt látványsportágban működő sportegyesületekhez az első olyan forintok, amelyeket a vállalkozások a július 1-jén elfogadott törvény értelmében a társasági adójukból levonhatnak - jelentette be Bánki Erik (képünkön), az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
A fideszes képviselő elmondta, óriási az érdeklődés a társasági adóból levonható sporttámogatások iránt, s véleménye szerint a támogatási kérelmek száma az év végéig elérheti a két-háromezret. Hangsúlyozta: az ezzel járó adminisztráció minimális, hiszen a kérelmek benyújtásához 3 millió forintos támogatás alatt mindössze egy kétoldalas adatlapot kell kitölteni, amely a megvalósítandó sportfejlesztési program, valamint a kérelmező szervezet adatait tartalmazza, s bár a 3 millió forintnál magasabb támogatási összeg esetén több részletet kérnek, de az adatlap terjedelme ebben az esetben sem több tíz oldalnál.
A kérelmeket az öt látványsportág - labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda és jégkorong - szakszövetsége bírálja el, a benyújtást követő 30 napon belül pedig igazolást állítanak majd ki. A sport és turizmus bizottság elnöke kitért arra is, hogy az állam szigorúan fogja ellenőrizni a sporttámogatások felhasználását, s azok a sportegyesületek és sportszervezetek, amelyek nem a megjelölt célra fordítják a támogatást, vagy más visszaéléseket követnek el, három évre kizárhatják az állami támogatásból.
Bánki megemlítette, hogy már megjelentek olyan tanácsadók, akik főleg a kisegyesületeknek jutalék ellenében ígérnek segítséget a támogatási kérelmek elkészítéséhez, illetve közvetítői tevékenységet ajánlnak fel a cégek és a sportszervezetek között. A képviselő azt üzente a sportszervezetek vezetőinek, hogy semmiképpen ne vegyék igénybe az ilyen felajánlott segítségeket, mert az adatlapok olyan egyszerűek, hogy azokat maguk is ki tudják tölteni.
A képviselő beszélt arról is, hogy az új sporttörvényt szeptemberben nyújtják be az Országgyűlésnek, amely várhatóan októberben fogadja majd el a jogszabályt. Bánki hozzátette, a jogszabály-módosítás legfontosabb eleme, hogy egycsatornássá válik a sportfinanszírozási rendszer, s a támogatás elosztását az állam a civil szférára bízza. Egyetlen köztestület marad, a Magyar Olimpiai Bizottság, s ez a szervezet utalja tovább az állami támogatásokat a többi sportszervezet részére.
A fideszes honatya az új sporttörvény kapcsán még kiemelte, hogy húsz év után először elkészült egy sportlétesítmény-kataszter, amely rögzíti a Magyarországon fellelhető valamennyi sportlétesítményt, azok állapotát, valamint azt, hogy mekkora pénzeket kell felhasználni a szükségessé vált fejlesztésekhez.
Bánki beszélt arról is: a kormány azt a célt tűzte ki, hogy öt éven belül kilenc százalékról 20 százalékra, tíz éven belül pedig az uniós szintre, vagyis 32-35 százalékra emeli az aktív sportmozgást végző - s hetente legalább kétszer fél órát sportoló - magyar lakosok számát.
Újságírói kérdésre a képviselő közölte: a szurkolói csoportok tiltakozásai ellenére sem tervezik módosítani, vagy enyhíteni a sporthuliganizmus elleni törvénycsomag közelmúltban bevezetett elemeit.
"Ez a törvénycsomag éppen a szurkolók érdekeit védi, s a becsületesen drukkoló, s nem randalírozó nézőknek semmilyen félnivalójuk sincs" - hangsúlyozta Bánki.
A honatya úgy látja, nem biztos, hogy a magyar sport érdekében hozott intézkedések hatása már egy jobb londoni olimpiai szereplésben megmutatkozik, de hat-nyolc éven belül lehetnek pozitív jelei, s addig is szeretnék elérni, hogy Magyarország az első tíz között maradjon a világon az ötkarikás szereplést tekintve.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

