Bangóné visszahívására szólította fel a Fidesz a szocikat

2019. április 27. szombat 17:30

Bangóné visszahívására szólította fel a Fidesz a szocikat

A Fidesz arra szólítja fel a szocialista párt vezetését, hívja vissza és távolítsa el az Országgyűlésből és a magyar közéletből Bangóné Borbély Ildikót, az MSZP országgyűlési képviselőjét - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati balatonfüredi sajtótájékoztatóján Bangóné egy pénteki, nagy médiavisszhangot kiváltó kijelentésére utalva.  

 

Hidvéghi Balázs azt mondta, a szocialista politikus egy pénteki televíziós interjúban patkánynak nevezte a Fidesz támogatóit. A kormánypárt Bangóné Borbély Ildikót (képünkön) "elképesztő és felháborító" kijelentése miatt a közéletből való távozásra és országgyűlési mandátumának visszaadására szólította fel, de ő ezt nem tette meg, ehelyett zavart és gyáva magyarázkodásba kezdett - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A Fidesz ezért fordul most a szocialista párt vezetéséhez, az országos elnökségéhez, illetve a képviselőcsoportjának vezetőihez azzal a felszólítással, hogy hívják vissza Bangónét.

Hozzátette, meggyőződésük, hogy Bangóné visszahívása elkerülhetetlen lépés, és nem pártpolitikai okokból, hanem azért, mert emberekről így beszélni nem szabad. Nem lehet emberek tömegét, de még egy embert sem patkánynak nevezni, ennek nincs helye a magyar közéletben - hangsúlyozta.

MTI