Bajnaiék, Milla, 4K!, LMP, DK - velük közösködének a szocik
2012. november 28. szerda 14:54
Az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóit - a Haza és Haladás Egyesületet, a Milla Egyesületet és a Magyar Szolidaritás Mozgalmat -, az LMP-t, a Demokratikus Koalíciót, a 4K!-t, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot és a Szövetségben, Együtt Magyarországért pártot kereste meg együttműködési ajánlatával az MSZP.
Mesterházy Attila pártelnök sajtótájékoztatón elmondta: az országos politikai erőknek szerdán elküldött felhívást civil szervezeteknek és érdekképviseleteknek is eljuttatják.
A Szövetség a változásért elnevezésű javaslatcsomag januártól csaknem húsz témában kezdeményez szakpolitikai egyeztetéseket. Az MSZP elnöksége minden témában 3-4 tagú tárgyalódelegációt jelölt ki.
A pártelnök azt mondta: a 2014-es parlamenti választás több évtizedre meghatározza az ország jövőjét, az összefogásról ezért nem elég beszélni, tettekre van szükség. "Olyan folyamat elindítását kezdeményezzük, amely világos ütemezéssel a programok egyeztetésétől elvezethet egy választási szövetség létrehozásáig" - jelentette ki.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Minden korábbinál több magyar...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

