Azonnali hatállyal "monnyon" le!
2010. május 06. csütörtök 16:00
A dokumentum leszögezi: történelmi vereséget szenvedett az MSZP Hajdú-Bihar megyében is a 2010-es országgyűlési választásokon, harmadik politikai erőként végzett úgy, hogy jelen állapotában esélye sincs arra, hogy ezt a pozícióját javítani tudja. Ez szerintük köszönhető annak a folyamatnak, amellyel évek óta - a problémák megbeszélése helyett - "az akadékoskodó, a párt vezetésének hivatalos elképzeléseivel szemben külön véleményt megfogalmazó" személyeket kiszorították, eltávolították a pártból. Ennek következményeként az összes szimpatizánsunk elmenekült a baloldal környékéről - olvasható a dokumentumban.
A Párt-Beszéd fórum résztvevői felszólítják a Magyar Szocialista Párt országos elnökségét, hogy kövessék a párt lemondott elnökét, Lendvai Ildikót, és Vadai Ágnes elnökségi tagot, s azonnali hatállyal adják vissza a kongresszustól kapott megbízatásukat. Felszólítják továbbá a pártvezetést, hogy tartózkodjanak a pártközösségek véleményének ismerete nélkül meghatározni az MSZP jövőjét.
Az elmúlt napokban teljes tisztújítást követelve mondott le az MSZP bajai és békéscsabai elnöksége is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...

