Az összes évfolyamnak jut a kísérleti tankönyvekből
2016. augusztus 27. szombat 11:40

Minden évfolyamra elkészültek az új kísérleti tankönyvek, valamint az első, ötödik és kilencedik évfolyamnak megjelentek az új generációs tankönyvek - mondta az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója szombaton az M1 aktuális csatornán.
Kaposi József közölte, az új generációs tankönyvek okoskönyv változata is elérhető, lehetővé téve a digitális kompetencia fejlesztését.
Ezeket a tankönyveket a nemzetközi szakirodalom alapján állították össze - fejtette ki - , nem csak az oktatásfejlesztési hivatal akkreditálja, hanem a Nemzeti Tankönyvtanács szakértői is véleményezik és folyamatosan "naplózzák" a pedagógusok is a véglegesítés előtt. Hozzátette: a könyvek azért kapták az "új generációs tankönyv" elnevezést, mert átmenetet jelentenek a papíralapú és a digitális tankönyvek között, a könyvek tableten és mobiltelefonon is olvashatók.
A főigazgató elmondta, hogy az intézet és az oktatási kormányzat egyik komoly kihívása a tanárok program mellé állítása, ezért is hirdették meg a természettudományi oktatás terén a Fejlesszük együtt! című programot.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

