Az ország egyes részeibe már megérkezett a hidegfront
2019. június 27. csütörtök 13:37

Több északkeleti járásra másodfokú riasztásokat adott ki zivatarveszély miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön, kora délután. Az érintett járásokban a következő órákban kialakulhatnak olyan zivatarok, amelyeket károkozó szél, illetve nagyméretű jég kísérhet.
A meteorológiai szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a nap folyamán Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lehetnek másodfokú riasztások.
Emellett továbbra is figyelmeztetnek a hőség miatt. A fővárosban, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében másodfokú, a többi megyében elsőfokú a hőség miatt kiadott figyelmeztetés.
Azt írták: délutántól egy hidegfront hatására elsősorban az északkeleti, keleti megyékben, illetve a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon alakulhatnak ki intenzív zivatarok, amelyek környezetében viharos széllökés, jégeső és lokálisan felhőszakadás előfordulhat. Keleten heves zivatarra is van esély, amelyekhez kisebb területen 90-100 kilométer/óra feletti széllökés, valamint nagy méretű (2 centiméter átmérőnél nagyobb) jég is társulhat.
Az északkeleti tájak kivételével várhatóan 25-27 fok felett alakul a napi középhőmérséklet. A maximumok többnyire 31 és 36 fok között alakulnak. Késő estére 20 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...