Az MSZP számlajóváírást adna a távhővel fűtőknek
2008. június 14. szombat 12:19
Hozzátette: az MSZP-frakció már ősszel valamilyen enyhítést szeretne, valószínűleg számlajóváírásra lehet számítani, azaz valamekkora összeggel csökkeni fog a távhőszámla. Mint mondta, minden család esetében szeretnék ezt elérni, de a rászoruló családok esetében nagyobb jóváírásra lehet számítani.
Kérdésre válaszolva Szanyi Tibor részletekről még nem tudott beszámolni, de úgy vélte, 5-15 százalékos jóváírás lehetséges a számlából. Hozzátette: mindez körülbelül 15 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent.
A képviselő szerint szükség lenne a távfűtés általános forgalmi adójának csökkentésére is, ugyanakkor az csak január elsejétől valósulhat meg, az adótörvények módosítása után. Jelenleg 20 százalék áfa terheli a távhőt, ezt öt százalékra csökkentenék, a kormány azonban nem támogatja a javaslatot. Szanyi Tibor utalt arra, hogy az európai uniós tagállamok többségében már csökkentették a távhő áfáját. Hozzátette: az Európai Bizottság minden más energia esetében ellenáll az áfacsökkentésnek, de a távhő kivétel, mert az környezetbarát fűtési mód.
A képviselő közleményében az is olvasható, az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja és a kormány június 24-ig határozza meg azokat az azonnali, illetve rövid-, közép- és hosszú távú intézkedéseket, amelyektől érdemi és kedvező változásokat vár a távfűtéses lakásban élők javára.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...