Az MSZP örül, hogy a Fidesz hallja a népet
2010. október 29. péntek 16:55
Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy Lázár János csütörtökön azt mondta, kész a tárgyalásra annak érdekében, hogy a hosszú szolgálati idővel rendelkező közalkalmazottakat ne érintse a különadó; Harrach Péter elképzelhetőnek nevezte, hogy továbbra is fennáll a kormányzatban az általa korábban tapasztalt szándék, hogy finomítsanak az Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített szabályokon és jelezte, frakciója kész módosító indítványt benyújtani.
A szocialista politikus hozzátette: a kormányerőknek is figyelembe kell venniük, hogy a nép és az Alkotmánybíróság az orrukra koppintott.
Értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy erre "miért nem ébredtek rá hamarabb, és miért félnek a néptől, a nép akaratától".
Az Ab kedden alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót; ezután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: kezdeményezte az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Ab hatásköréből. A 98 százalékos különadóról szóló törvényt változatlan tartalommal terjesztette be újra a parlamentnek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Immár jogerős az országgyűlési...

