Az MSZP nem érez kényszert
2011. február 11. péntek 13:55
A találkozót Schmitt Pál kezdeményezte, annak érdekében, hogy az alkotmányozás folyamatáról megismerje a képviselőcsoportok véleményét.
Az alkotmányozási folyamatot nem most, nem ilyen formában kellene Magyarországon elvégezni - értékelte Mesterházy Attila.
Mint emlékeztetett, pártja többször kérte, hogy az EU soros elnöksége idején ne ilyen témával foglalkozzon az Országgyűlés, hanem például a gazdasági növekedés biztosításával, a válságkezeléssel, valamint a munkahelyteremtés kérdésével.
Egyetlen demokráciában sem elfogadott az, ahogyan az alkotmányozási folyamatot a kormány bonyolítja - értékelte.
Harangozó Tamás szocialista képviselő, aki elkísérte a frakcióvezetőt a találkozóra, Szájer József fideszes EP-képviselő csütörtöki bejelentésére úgy reagált: néhány héttel ezelőtt még azt a koncepciót fogadták el, hogy a kormány nyújtja be az Országgyűlésnek - az igazságügyi miniszteren keresztül - az új alkotmány szövegét, azonban csütörtökön azt közölték, hogy egy háromtagú "pártbizottság" teszi ezt meg.
Az MSZP az alkotmány-előkészítő eseti bizottság munkájának elején részt vett, azonban egyetlen javaslatát sem vették be az új alkotmány koncepciójába - hívta fel a figyelmet.
Mesterházy Attila kérdésre válaszolva megerősítette, az MSZP már elkészítette a maga alkotmánykoncepcióját, annak szövegét a frakció vasárnapi ülésén véglegesítik.
Közölte, pártja számára elfogadhatatlan, hogy a Fidesz egy úgynevezett "magalkotmányt" szeretne elfogadtatni, az MSZP egy teljes alkotmányban hisz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

