Az MSZP kíváncsi az EB levelére
2011. január 24. hétfő 17:21
Az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának szocialista tagja emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság, médiatörvénnyel kapcsolatos kifogásait tartalmazó, levele pénteken megérkezett Magyarországra, azt a kormány képviselői át is vették. Mint írja, a magyar közvélemény viszont három nappal később, hétfőn, még mindig nem tudja, pontosan mi áll a szóban forgó, hazánk nemzetközi megítélése szempontjából kulcsfontosságú dokumentumban.
Hozzáteszi: annyit tudni csak, hogy "szinte biztosan nem az, amiről Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár nyilatkozott, hogy a levél csupán technikai jellegű felvetéseket tartalmaz, nem pedig a szólás- és sajtószabadságra vonatkozó kérdéseket". A szocialista képviselő szavai szerint Neelie Kroes médiaügyi biztos ugyanis tekintélyes nyugati sajtóértesülések szerint két hetet adott a magyar hatóságoknak arra, hogy válaszoljanak azokra a komoly aggályokra, amelyeket a levelében leírt.
Az MSZP ezért felszólította a Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, hogy a további „félreértések" megelőzése, valamint a hazai közvélemény gyors és pontos tájékoztatása érdekében haladéktalanul tegye közzé a honlapján az Európai Bizottság médiatörvénnyel kapcsolatos levelének eredeti angol, illetve magyarra fordított szövegét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...