Az MSZP érzi, hogy csak harmadik lesz az EP-választáson?
2014. május 11. vasárnap 07:38
Az MSZP vezetését és az elnököt bírálják az egykori vezető szocialisták a párt gyenge európai parlamenti (EP-) kampánya miatt - erről ír a Népszabadság. Egyre több jel utal ugyanakkor arra, hogy változások várhatók a szocialista pártban, ha az gyengén szerepel májusban.
Az MSZP a párt szokásos városligeti majálisán tartotta az európai parlamenti kampánynyitóját, Szanyi Tibor listavezető pedig azóta járja az országot. Láthatóan kevesebb rendezvénye van az MSZP-nek, mint az országgyűlési választások előtti kampányban.
Lendvai Ildikó, az MSZP egykori pártelnöke pénteken a Duna Közbeszéd című műsorában arról beszélt: azért gyenge a szocialisták EP-kampánya, mert az embereket nem érdekli Európa.
„A várható harmadik hely feszültségeket szül az MSZP-ben" - ezzel a címmel jelent meg cikk a Népszabadságban. A lap szerint feszültség van a szocialistáknál, mert már a pártvezetés is felkészült arra, hogy a Fidesz és a Jobbik mögött végeznek májusban. A Népszabadság szerint „az EP-választási kampányban tapasztalható passzivitása miatt" az elnökséget és Mesterházy Attilát is bírálták a héten az MSZP befolyásos politikusai. Szanyi Tibor, a párt EP-listavezetője viszont úgy gondolja, nem volt gyenge a kampány.
„Nem tudom, hogy kinek volt gyenge az európai parlamenti kampány. A pártok mind ez idáig nem nagyon kampányoltak, aminek több oka van" - vélte a szocialista politikus.
A Híradó úgy tudja, hogy ha az MSZP gyengén szerepel az EP-választáson, akkor újabb változások kezdődhetnek a pártban. Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint azok a politikusok vennék vissza az irányítást, akik korábban háttérbe szorultak.
Lendvai Ildikó pénteken arról beszélt: szükséges volt a fiatalítás, de nem volt elég. Ezért szenvedtek vereséget.
Az atv.hu a héten írta meg, hogy a korábbi MSZP-s nagyágyúk a párt egykori pénztárnokánál, Puch Lászlónál találkoznak a jövő héten, hogy két napon át elemezzék az előállt helyzetet.
Lendvai Ildikó a találkozóról azt mondta: főleg olyan szocialisták lesznek ott Harkányban, akik nem kerültek be a parlamentbe.
„Persze, hogy fognak politizálni. Abnormális volna, ha a bárányfelhőcskék alakzatáról cserélnének eszmét. Lesz ott politika, de nem összeesküvés" - mutatott rá a baloldali politikus.
A Pécsi Újság ugyanakkor arról is ír: Puch László „magán-összejöveteléről" már olyan híresztelések is szárnyra keltek, hogy „az akár egy új baloldali formáció létrejöttét is előrevetítheti".
A politikai irányvonal újragondolása lehet az is, hogy az MSZP nyitna a párton kívüli civilek felé. Lendvai Ildikó erről úgy vélte: sikertelen kísérlet volt például szövetkezni a Millával, de a független civilek felé szerinte nyitni kell.
„A civilek utálták a pártokat, mi meg gyanakodtunk a civilekre, hogy mán csak nem a helyünkre akarnak ülni?! (sic!) Azaz újragondolás, aminek a lényege éppen az, hogy hogy ki lehet nyitni a pártokat, szakemberek, civilek, a nem feltétlenül 20 éve profi politikából élők felé" - magyarázta Lendvai.
A Híradó úgy tudja: a szocialista párt vidéki szervezeteiben is nagy az elégedetlenség. Sokan azt tervezik, hogy ha a párt rosszul szerepel a májusi EP-választáson, akkor ősszel civilekkel összefogva indulnak a szocialista jelöltek. Akár úgy is, hogy az MSZP-t nem tüntetik fel jelölőszervezetként.
Forrás: Híradó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Börtönbe küldene egy brutális...

