Az MSZP csak házon kívül alkotmányoz
2011. február 09. szerda 07:38
A napilap információi szerint az MSZP keddi elnökségi ülésén ismét tárgyalták és várhatóan a vasárnapi frakcióülésen el is fogadják a párt alternatív alkotmánykoncepcióját. A Népszabadság értesülései szerint az már eldőlt, hogy a párt nem fog visszatérni az alkotmányozási folyamathoz, a parlamenti vitában nem fog részt venni. Annak ellenére sem, hogy voltak olyan szocialista vezetők, akik a részvétel mellett érveltek.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a Népszabadságnak azt mondta: a következő tíz napban születik meg a döntés a párt vezető testületeiben arról, hogy részt vesznek-e majd az alkotmányozási vitában. Több LMP-s forrás ugyanakkor azt mondta: egyelőre az látszik esélyesebbnek, hogy az ökofrakció távol marad a parlamenti vitától. Ha így lesz, előállhat az a helyzet, hogy a kormánypárti többség mindössze a Jobbikkal tudja megvitatni az új alaptörvényt - olvasható a Népszabadságban.
Az Országgyűlés március 15-én "alkotmányozó nemzetgyűléssé" alakul át, és április 25-ig csak az új alaptörvénnyel foglalkozik majd. A tervek szerint húsvéthétfőn, a Fidesz tavalyi választási győzelmének első évfordulóján fogadják majd el az új alkotmányt - idézi fel a napilap.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

