Az MRE is kiveszi a részét az EU-elnökségből
2010. november 19. péntek 20:30
Közlése szerint ezenkívül januárra tervezik a magyar és az európai egyházvezetők találkozóját a magyar kormánnyal, ezt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezi.
Az EU-elnökséget egyházi vonatkozásban is megkezdik, a januári ökumenikus imahét megnyitójával.
Hámori Ádám megemlítette: a soros elnökséghez kapcsolódóan megrendezik a tervek szerint a református önkéntes munkatársak konferenciáját Berekfürdőn január 27-29. között, szerveznek egy tanácskozást a megbékélésről márciusban Debrecenben, és ugyanitt nemzetközi romakonferenciát is tartanak majd.
A tervezett programok között szerepel egy cigánymissziós konferencia is, illetve kulturális fesztivál Pécsett, egy Kárpát-medencei missziói-diakóniai konferencia Berekfürdőn, református zenei fesztivál Budapesten, valamint a Szeretethíd elnevezésű Kárpát-medencei református önkéntesek napja.
Meglátása szerint a részvétel a soros EU-elnökség programjaiban az MRE számára azt jelenti, hogy hangsúlyosabbá válhat az egyház jelenléte a magyar és az európai közéletben, az egyház elfogadottsága javulhat a közvéleményben, továbbá erősödhetnek az egyház nemzetközi kapcsolatai. Könnyebb lehet majd megismertetni a híveket, a gyülekezeteket az EU-intézmények működésével is.
Az MRE feladatának tekinti, hogy 2011 első félévében minél jobban bemutassák a közép-európai térséget az uniós politikának, segítse az egyházak békéltető szerepének érvényesítését a nemzetközi politikában, valamint azt, hogy a cigányság társadalmi integrációjában hangsúlyozzák az egyházak missziói szerepét.
E feladatokat megjelenítik az MRE tevékenységét bemutató honlapon és az egyház kezdeményezéseit ismertető magyar és angol nyelvű kiadványban is.
A zsinat által elfogadott előterjesztés tartalmazza, hogy az MRE igyekszik bekapcsolódni az EU-elnökség kulturális és szakmai eseményeibe, konferenciákba.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

