Az aláírások megsemmisítésére szólítja fel a Fideszt Szanyi
2013. szeptember 19. csütörtök 10:57
Az MSZP szerint politikailag és morálisan is megbukott a Fidesz rezsigyűjtés melletti aláírásgyűjtő kampánya, miután kiderült, a kormánypárt "gyermekmunkát" vett igénybe.
Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő fogalmazott így csütörtökön, a Fidesz fővárosi székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus állítása alátámasztására a hvg.hu szerdán megjelent cikkére hivatkozott, amelyben egy hangfelvétel alapján arról írnak, hogy Dunakeszi és Fót mellett Veresegyházán is "anyagilag ösztönözték" az aláírásgyűjtést, ahol tizenéves, középiskolás fiataloknak fizettek.
Az MSZP képviselője arra szólította fel a kormánypártot, hogy semmisítse meg az összegyűjtött aláírásokat, azok ugyanis szerinte kizárólag a "Kubatov-lista naprakésszé tételét" szolgálják.
Szanyi Tibor hangsúlyozta: a szocialisták "teljesen természetesnek veszik, hogy ha lehet, akkor igenis csökkenteni kell a rezsiköltségeket", egyetértenek a rezsicsökkentés "elvi lényegével", de azt a "lehetőségekhez képest kevésnek és mérhetetlenül igazságtalannak tartják".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Felföldi László mutat szentmisét...