Árnyék Költségvetési Tanácsot hoz létre az LMP és az MSZP
2010. december 23. csütörtök 15:13
Hozzátette, várják az összes "felelős gazdálkodás irányába elkötelezett" párt, közgazdász és állampolgár csatlakozását ehhez a kezdeményezéshez.
Elmondása szerint a testület funkciója sok esetben hasonló lenne a jelenlegi Költségvetési Tanácséhoz, ellenőrizné a módosító indítványokat és figyelné, hogy hosszú távon mennyire fenntartható a gazdasági intézkedésekből kirajzolódó pálya.
Tukacs István hangsúlyozta, szükséges, hogy a testület független legyen. Kifogásolhatónak nevezte az a kezdeményezést, hogy a kormánypártok egy új személyi összetétellel működő Költségvetési Tanácsot hoznak létre. Szavai szerint ennek két tagját "gyakorlatilag a kormány" nevezné ki, ezért kételkednek annak függetlenségében.
Scheiring Gábor úgy fogalmazott, hogy "a parlament egyik legcinikusabb színjátéka keretében a kormánytöbbség kivégezte a Költségvetési Tanács intézményét".
Hozzátette, volt rá indok, mert a testület számtalan alkalommal emlékeztetett arra, hogy milyen "felelőtlen" az összeállított büdzsé.
Hangsúlyozta, hogy a két párt közös meggyőződése, továbbra is szükség van az olyan típusú intézményekre, amelyek megalapozott véleményt tudnak képviselni a kormánnyal szemben és adott esetben ezekre kemény kritikát is építenek.
Tukacs István kijelentette, indokolt volt a Költségvetési Tanács léte, mert az fel tudta mérni, hogy a büdzsének milyen kockázatai vannak, mennyire fenntartható, mit jelentenek a képviselők módosító indítványai, megvan-e azokra a fedezet és sok információt küldött a képviselőknek és a külvilágnak is.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Moody's után a Fitch Ratings is leminősítette Magyarországot. Kijelentette, hogy ezt az ország meg fogja fizetni az állampapírok kockázatán.
Véleménye szerint ezért is szükség van arra a tanácsra, amelyik biztonságossá teszi a büdzsé tervezését és véleménye szerint a két párt meg fogja találni azt a formát, hogy olyan független közgazdászokat és elemzőket hívjon, akik hajlandóak és képesek olyan munkát végezni, mint a Költségvetési Tanács.
Scheiring Gábor mondandójukat azzal zárta, hogy várják minden párt, közgazdász és állampolgár csatlakozását.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

