Angliában 26,4%-ot adózik, itthon 1,6%-ot
2011. február 03. csütörtök 15:24
Az ellenzéki országgyűlési képviselő felháborítónak nevezte, hogy például míg az angol Tesco üzletlánc Nagy-Britanniában a teljes eredményének 26,4 százalékát fizeti be az államnak adók formájában, addig ez az arány Magyarországon 1,6 százalék. A Tesco ugyanis a 2010-es majdnem 6000 milliárdos bevételéből 57 millió forint társasági és 105 millió forint különadót fizet be - mutatott rá.
Nem 6000, hanem 600
A Képviselő Urat emiatt több fórumon tájékozatlansággal vádolták. Mivel az Önök honlapján is hibásan szerepel ez az adat, arra szeretnénk kérni Önöket, hogy az alábbi linkkel jelölt cikkükben ezt szíveskedjenek kijavítani.
Ráadásul Z. Kárpát Dániel szerint a különadót kétszeresen is áthárítják a multinacionális kiskereskedelmi láncok: egyrészt áremeléseikkel a vásárlókra, másrészt pedig jelenleg is 70-75 féle, a polcpénzhez hasonló hozzájárulást szednek a beszállítóiktól például a reklámköltségekhez, vagy új áruházak nyitásához való hozzájárulás címén.
A Jobbik álláspontja szerint meg kell állítani "a Tesco-szindrómát", vagyis a legális adókerülést. Ezért az ellenzéki párt azt is kezdeményezni fogja, hogy ha egy üzletlánc nem tartja be a 95 százalékos magyar beszerzési arányt az alapvető élelmiszerek esetében, akkor 30-60 napra be lehessen zárni a boltjaikat.
"Ha pedig ez sem elég, akkor be kell dózerolni, ki kell takarítani őket Magyarországról és itteni jelenlétüket ellehetetlenítő büntetőadókkal kell őket sújtani" - mondta Z. Kárpát Dániel.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Aki teheti, ne most menjen...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A Fidesz nem támogatja a baloldali...
- Még csaknem két hétig...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...