Állami tulajdonba vennék a Munkácsy-trilógiát
2014. május 12. hétfő 10:51

Aláírást gyűjt a Civil Összefogás Fórum a nemzeti kulturális értékek megvédéséért, ezúttal a Munkácsy-trilógia állami tulajdonba vételét s így Magyarországon tartását szeretnék elérni - mondta Bencze Izabella, a CÖF szóvivője és egyik alapítója a Ma reggelben.
A CÖF vezetése levelet kapott a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület elnökétől azzal a kéréssel, hogy a kezdeményezzék az állam illetékeseinél a Munkácsy-trilógia állami tulajdonba vételét s így Magyarországon tartását. A Trilógia részeinek tulajdonjoga jelenleg vegyes. Az Ecce Homo Debrecen város, a Golgota Pákh Imre amerikai-magyar üzletember, műgyűjtő, a Krisztus Pilátus előtt pedig a kanadai Hamilton Galéria tulajdonában van.
A Hamilton Galéria júliusban el szállítaná Magyarországról a képet, a Golgota című festményre pedig vélhetően több komoly érdeklődő is számot tart. „Másfél hónapon belül a képek szétszéledhetnek, és hogy valaha még egyszer összejöhetnek-e és Magyarországra kerülhetnek-e, az felettébb kérdéses" - mondta Bencze Izabella.
A nemes ügyet pártolva több civil szervezet is gyűjti az aláírásokat, már körülbelül 12-14 ezren írták alá a kezdeményezést.
Bencze Izabella közölte, hogy az MNB Értéktár programjának keretében - amelynek célja a külföldre került műkincsek visszavásárlása - vissza lehetne vásárolni a képeket. A programra egyébként 2018 végéig szólóan összesen 30 milliárd forintot különítettek el.
A Munkácsy-trilógia képei külön-külön is, de főképpen együtt hatalmas nemzeti értéket képviselnek.
Forrás: M1 - Ma reggel
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Nézze meg, milyen időjárásra...