Állami pénzeső vár a Jobbikra
2010. április 26. hétfő 10:45
A Jobbik tavalyi bevételeinek nagy részét, 26 millió forintot Vona Gábor Jobbik-elnök 2009-ben létrehozott Új Radikalizmusért Alapítványától kapta. Ez a megoldás - amit korábban mások is alkalmaztak - lehetővé teszi, hogy az igazi donorok neve ne kerüljön nyilvánosságra, hiszen azok közvetlenül nem a pártot, hanem az alapítványt segítették millióikkal.
A korábbi pártnyilatkozatok szerint a Jobbik eddig vállalkozói adományokból, valamint abból a 26 millió forintból élt, amit a MIÉP-Jobbik a Harmadik Út nevű választási párt 2006-os eredménye alapján közvetve az államkasszából kapott. A tagdíjbevétel relatív csekély volt, tavaly a négymillió forintot sem érte el.
A Jobbik választási sikerének köszönhetően idén mintegy 260 millió forint közpénzt kaphat, jövőre pedig 440 millió forintra nőhet a támogatás. Emellett a Jobbik létrehozhat egy politikai alapítványt is, amely ugyancsak számíthat költségvetési forintokra - már 2010-ben több mint 100 millióra, adja hírül a hvg.hu.
Forrás: mfor.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...

