Aggódnak a szocik a jegybankelnöki kinevezés miatt
2012. november 19. hétfő 11:13
Az MSZP végzetesnek tartaná Matolcsy György kinevezését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére, a szocialisták ezért arra szólítják fel Orbán Viktor miniszterelnököt, jelentse ki, hogy "esze ágában sincs" a gazdasági minisztert a jegybank elnökének jelölni. Ezt Burány Sándor országgyűlési képviselő közölte hétfőn sajtótájékoztatón.
Az index.hu meg nem nevezett kormánypárti forrásokra hivatkozva a múlt héten írt arról, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek és Varga Mihály IMF-főtárgyalónak van a legtöbb esélye arra, hogy Simor Andrást váltsa a jegybank élén.
Az MSZP-s politikus ezzel kapcsolatban elmondta: nem ez lenne az első eset, amikor a kormányoldal először névtelen kiszivárogtatással jelzi valódi szándékát, ezért arra szólítják fel a kormányfőt, jelentse ki, hogy nem tervezi Matolcsy György jelölését.
Burány Sándor szerint ugyanis végzetes lenne "a minden gazdaságpolitikai hitelét elveszített" miniszter kinevezése a nemzeti bank elnökének. "Nem lehet cél, hogy az MNB megtakarításait egy ilyen emberre bízzák, hogy a megtakarításokat megcsapolják. Ez olyan újabb kockázatot jelentene az ország számára, ami már csak egy olyan sajátos orosz ruletthez hasonlítható, amelyben a fegyvert Magyarország fejéhez szorítják" - fogalmazott.
A szocialista képviselő a tárcavezető múlt heti hódmezővásárhelyi fórumára utalva azt mondta, kétségtelenül Matolcsy György "minden idők legszórakoztatóbb minisztere", de mára "a kacaj elült", a gazdasági miniszter tevékenysége pedig "nem vicc".
Burány Sándor bírálta a kormány 90 milliárdos egyenlegjavító csomagját, amely szerinte brutális következményekkel jár majd. Az energiaszolgáltatók jövedelemadójának 50 százalékra emelését és a közműadó bevezetését egyaránt a lakosságra terhelik majd - hangoztatta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Minden korábbinál több magyar...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

