Advent: fokozott óvatosságra int a tűzoltóság
2008. november 30. vasárnap 11:52
Advent idején a felügyelet nélkül hagyott, lánggal égő gyertya, az irodában vagy lakásban hagyott adventi koszorú tüzet okozhat, ha a gyertya eldől vagy meggyújtja a közelében lévő éghető anyagokat - mondta Dobson Tibor, az OKF szóvivője az MTI-nek annak kapcsán, hogy a keresztény hagyományok szerint most vasárnap gyújtják meg az adventi koszorú első gyertyáját.
"Komoly tűz keletkezéséhez az is elegendő, ha csak pár percre távoznak a helyiségből, ezért kérjük a lakosságot, hogy a téli időszakban fokozottan vigyázzon a nyílt lángra, gyertyára, csillagszóróra, és soha ne hagyja felügyelet nélkül" - hangsúlyozta a szóvivő.
Mint mondta, a téli szünetben felügyelet nélkül hagyott, otthon tartózkodó gyermekek elől el kell zárni a tűzgyújtásra alkalmas eszközöket, mert ellenkező esetben elképzelhető, hogy nem kellő körültekintéssel akarnak csillagszórót vagy gyertyát gyújtani, és ennek súlyos következményei lehetnek.
A karácsonyfákon ma már kevésbé jellemző az égő gyertya alkalmazása, de a nem biztonságos égőfüzérek zárlata is veszélyes lehet és tüzet okozhat.
A karácsonyfatüzek elsősorban januárban fordulnak elő, mert a kiszáradt, gyantás fenyőfa már a legkisebb gyújtóhatásra belobbanhat - tette hozzá Dobson Tibor.
Szilveszter idején a petárdák felelőtlen használata okozhat lakás-, erkély- vagy gépjárműtüzet. A leggyakrabban a petárda gondatlan használata arc- vagy kézsérülésekkel jár.
Tavaly mintegy negyven karácsonyfa által okozott lakástüzet regisztráltak a katasztrófavédelmi főigazgatóságon.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...