A volt szlovák köztársasági elnök elismerően szólt Orbánról
2014. február 27. csütörtök 15:56
"Az Ön vezetése alatt Magyarország önerőből sikeresen talpra állt, a gazdasági és a társadalmi élet valamennyi területén a fejlődés útjára lépett" - írta Orbán Viktornak címzett levelében Rudolf Schuster, Szlovákia korábbi köztársasági elnöke. A levél tartalmáról a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.
Havasi Bertalan közlése szerint a volt szlovák államfő levelében megköszönte a magyar miniszterelnöknek, hogy január közepén részt vett az Európai Unió és a világ című nemzetközi szimpóziumon, Kassán.
Rudolf Schuster írásában kifejti: Magyarországnak az elmúlt években sikerült leküzdenie a mély gazdasági válságot, amelyben az ország Orbán Viktor második miniszterelnökségének küszöbén vergődött.
A volt szlovák államelnök levelében nagyra értékeli, hogy Orbán Viktor támogatja a két ország együttműködését. Hozzáteszi: a magyar kormányfő Európa és a világ ismert politikusai közé tartozik, aki nyíltan és kritikusan nyilatkozik a bel- és külpolitikai, illetőleg az EU-val kapcsolatos ügyekről.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...

