A tavalyinak a duplája lehet idén a kajszitermés
2024. június 19. szerda 13:03

Az idén a becslések szerint 16-18 ezer tonna kajszibarackot takaríthatnak be a termelők, ez több mint duplája a tavalyi 6-8 ezer tonnának, de elmarad a 2022-es adatoktól - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB felméréséből.
Közölték: idén hosszú szezonra lehet számítani, mivel a szokásosnál két héttel korábban, már május második felében megkezdődött a korai fajták betakarítása.
A két szervezet körképe szerint minőségi problémák egyelőre nem jelentkeztek az ültetvényeken, viszont a tavaszi fagyok komoly károkat okoztak a Dunántúlon, az ország középső, illetve északi és észak-keleti részében.
Elsősorban Pest, Bács-Kiskun és Borsod vármegyékben fekvő ültetvényeken lehet jelentősebb terméskiesésre számítani - írták.
Az elmúlt évek drasztikus fagykárai miatt megállt a korábban elindult termőterület-bővülés; 2013 és 2020 között 4000 hektárról 5700 hektárra nőtt az ültetvények területe, de ez mára 5000 hektárra csökkent.
A legfontosabb termőtájak Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Tolna és Fejér vármegyében vannak.
Emlékeztettek: az évről-évre jelentkező komoly fagykárok miatt az éves termésmennyiség jelentős szórást mutatott az elmúlt években.
Míg 2018 előtt, évjárattól függően 20 és 35 ezer tonna között mozgott a betakarított mennyiség, 2023-ban a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt már csak 6-8 ezer tonna kajszi termett.
Jelezték: az idei évre vonatkozó termésbecslés a következő hetek időjárásának függvényében változhat.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Kitüntetést vehetett át a...