A szocik "politikamentes közszolgálatot" akarnak
2011. február 11. péntek 09:25
A napilap cikke szerint az MSZP a hétvégén egész napos frakcióülésen vitatja meg és véglegesíti saját alkotmánykoncepcióját. Az elvek között szerepel, hogy az alaptörvény nem az éppen hatalmon lévők, hanem a magyar polgárok többségi támogatását kell bírnia; meg kell őriznie az 1989-1990-es alkotmányozás eredményeit, védenie kell az uniós közösség értékeit, legfontosabb állami feladatként pedig a fenntartható fejlődést és a szellemi és gazdasági jólét elősegítését határozza meg.
A szocialista alkotmánykoncepció szerint a Magyar Köztársaság szociális állam: elkötelezett a szociális értékek iránt, és az állam alapvető feladatának tartja, hogy elősegítse az állampolgárok gazdasági és szellemi jólétét.
A politikamentes közszolgálat elvének érvényesítésével az MSZP alkotmányverziója azt mondja ki, hogy az állami politikai vezetőkön kívül minden más közigazgatási státusz, beleértve a szakmai vezetőkét is, határozatlan idejű kinevezésen alapul. Az elképzelés szerint a közszolgálati szakmai tisztségek betöltőit csak a törvényben meghatározott szigorú feltételek keretei között lehet hivatalukból elmozdítani.
A szövegben szerepel az is, hogy sem a Legfelsőbb Bíróság, sem az Állami Számvevőszék elnöke, sem pedig a Legfőbb Ügyész nem lenne újraválasztható, a vádhatóság első embere pedig ismét interpellálható lenne a parlamentben - ismerteti a Népszabadság.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...