A szocik Orbán nélküli, új köztársaságot akarnak
2013. január 02. szerda 10:08
Egy új negyedik köztársaságot szeretnénk felépíteni, közösen, szövetségben - mondta Török Zsolt az MSZP szóvivője a Ma reggelben.
Az ellenzéki pártok ma tárgyalóasztalhoz ülnek, és a megbeszéléseken a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 mozgalom is jelen lesz. Egy új, negyedik köztársaságot szeretnénk felépíteni, közösen, szövetségben, minél több emberrel és minél több szervezettel - közölte Török Zsolt, az MSZP szóvivője a Ma reggelben.
A szóvivő elmondta: 19 témakört érintenek, így az egészségügy, az oktatás, a gazdaság és a munkahelyek kérdését. Török Zsolt hangsúlyozta: nem személyi ügyekről lesz szó, hanem a magyar nemzet érdekéről, hogy jobb életminőség legyen Magyarországon és normális demokrácia. Ezen a téren nem lehet személyi konfliktusokat az asztalra tenni. „Szolgálni szeretnénk ezt az országot" - tette hozzá. Török Zsolt kitért arra is, hogy többfordulós egyeztetésekre kerül majd sor.
Arra az újságírói kérdésre, hogy az MSZP mit változtatna meg, Török Zsolt példaként említette a választási regisztráció eltörlését, a sajtószabadságot, valamint hogy visszaállítanák az alkotmánybíróság jogkörét.
„Az MSZP abban érdekelt, hogy leváltsa a jelenlegi kormányzatot, és abban, hogy egy szocialista dominanciájú kormányzat jöjjön létre. Nem azért mert a hatalmat szeretnénk, hanem azért, hogy az országot úgy szolgálhassuk, hogy végre egy baloldali politika valósulhasson meg" - nyilatkozta.
„Mi mindenre nyitottak vagyunk, a cél, hogy leváltsuk az Orbán-kormányt" - hangoztatta a műsorban.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

