A szocialisták aláírást gyűjtenek
2010. december 21. kedd 20:25
Horváth Csaba azt mondta: az "Időben szólunk" petíció az a fórum, amely megpróbálja felhívni a figyelmet arra a nemkívánatos, egyre több ember számára "irritáló és káros" folyamatra, amely a választások után kezdődött. Szerinte a választások előtt az emberek nem gondolták volna, hogy ilyen mértékben fogják lebontani a demokrácia intézményeit.
A politikus úgy fogalmazott: "olyan törvényeket fogadnak el kétharmados gőggel, amelyek felszámolják az alapvető jogbiztonságot és létbiztonságot". Példaként említette a magánnyugdíjpénztári törvényt, vagy a köztisztviselőkkel, közalkalmazottakkal kapcsolatos törvényeket, amelyek gyakorlatilag "bárkit bármikor eltávolíthatóvá tesznek".
"Ez az a fajta önkény - amely a szabadság és a demokrácia teljes mértékű lábbal tiprását jelenti - oda vezet, hogy ebben az országban egyre rosszabb lesz a közérzet". Ezt nemcsak a közvélemény-kutatási adatok, hanem az emberek közhangulata is alátámasztja - tette hozzá.
Mint mondta: korábban azt gondolta, hogy egy váltás, egy frissítés járhat jó eredményekkel, és az új kormány át tud lépni olyan határokon, amelyeken ők kormánypártként nem tudtak. De vannak olyan határok, amelyeket az MSZP soha nem is akart - hangsúlyozta. A petícióban ezért azt szeretnék bemutatni, hogy ami most történik, az alapvetően számolja fel a létbiztonságot, a jogbiztonságot és az emberek alapvető jogait. Azt szeretnék elérni, hogy a hangjuk eljusson Orbán Viktorhoz és a fideszes parlamenti többséghez.
Az MSZP aktivistái a forgalmas csomópontokon gyűjtik az aláírásokat egészen májusig. Az aláírásokat a köztársasági elnökhöz és a miniszterelnökhöz fogják eljuttatni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Csaknem háromezer viharkárt számoltak...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Pécsett is "falusi" maradt Burján...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Kedden több hullámban újabb heves...