A szakszervezetek nem hisznek Hoffmann Rózsának
2013. január 03. csütörtök 09:44

Éles szavakkal bírálta az oktatási államtitkárt a két legnagyobb hazai pedagógus-szakszervezet, miután azt állította: még idén bevezethetik az életpályamodellhez kötött béremeléseket, ezért a sztrájkfenyegetés okafogyott.
A Népszava szerint Galló Istvánné, a sztrájkbizottságban részt vevő Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke nem érti, Hoffmann Rózsa miért állítja továbbra is azt, hogy idén szeptembertől bevezetik az életpályamodellhez kötött béremelést, holott egy Európai Bizottságnak megküldött kormánydokumentum bizonyítja, tavaly október 4-én kormánydöntés született arról, hogy 2014-re halasztják a fizetésemelést.
Az érdekvédő szerint ráadásul hiába kötnék "gazdasági mutatókhoz" a bérrendezést, hiszen 2013-ra a gazdasági előrejelzések "sem ígérnek semmi jót", ami pedig tovább fokozza a tanárok bizonytalanságát. "Kinek higgyen az ember, egy államtitkárnak vagy egy kormánydöntésnek?" - tette fel a kérdést Galló Istvánné.
Galló Istvánné a lapnak elmondta: a sztrájktárgyalásokon január 15-ig megállapodásnak kellene születnie. Egy "nyers változat" már elkészült az erőforrás-minisztérium és a sztrájkbizottság közös munkacsoportjaiban, de annak elfogadásáról még a kormánynak és a szakszervezeteknek is dönteniük kell.
A kabinet már meg is szegte a sztrájktárgyalásokon tett egyik ígéretét, miszerint a közoktatás kivételt képez majd a közszférában bevezetett kényszernyugdíjazás alól, azaz bizonyos feltételek esetén továbbra is dolgozhatnak majd a nyugdíjkorhatárt betöltött pedagógusok - közölte Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az újsággal.
Képünkön: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hallgatja a sajtónak nyilatkozó Galló Istvánnét, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökét.
MTI - Fotó: Kovács Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Új arcok bukkanak fel a...

