A PDSZ nem támogatja a kötelező gimnáziumi felvételit
2016. október 18. kedd 08:30

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem támogatja a kötelező gimnáziumi felvételit - közölte Mendrey László, a szervezet elnöke hétfőn a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
Az elnök szerint ha bevezetik a tervezetet, az valószínűleg a felvételi szigorítását jelentheti, aminek az a célja, hogy kevesebben jussanak be a középiskolákba, ami kevesebb diákot, osztályt, intézményt és pedagógust eredményezne, vagyis hosszútávon elbocsátásokkal járhat.
Szólt arról is, hogy a középiskolai felvételi rendszer már hosszú ideje létezik és a központilag kialakított teszteket - matematikából és magyarból - mindenkinek meg kell írnia, aki gimnáziumba jelentkezik.
"Itt nincs nóvum, csak a politikai sandaság" - mondta Mendrey László, hozzátéve, hogy valójában a rendszer megszigorításáról lehet szó.
Megjegyezte, hogy a rendszer átalakítását természetesen lehet kezdeményezni, de jobb lenne, ha nem politikusok tennék ezt, hanem a szakma hosszú kutatómunka és előkészület után.
Lázár János a múlt csütörtökön jelentette be, hogy felül kell vizsgálni a gimnáziumi rendszert, az átalakítást annak a célnak kell alárendelni, hogy a diákok bejussanak az egyetemre. A Miniszterelnökséget vezető miniszter megkerülhetetlennek tartotta a kötelező felvételi bevezetését, de jelezte, az átalakítás csak az új Nemzeti alaptanterv bevezetése után lehetséges.
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke a Magyar Hírlap azt mondta, a kötelező középiskolai felvételi nem rossz ötlet, kivéve, ha ezzel akarják átterelni a diákokat a szakképzésbe. Hozzátette, a középiskolai felvételi kötelezővé tételét komoly előkészítő munkának kellene megelőznie, az elsődleges feladat azonban meghatározni, mi a gimnázium szerepe.
MTI - Fotó: MTI/Czimbal Gyula
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...

