A Parlament ötödik alkalommal módosította az alaptörvényt
2013. szeptember 16. hétfő 18:23

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a tavalyi év eleje óta hatályos alaptörvény ötödik módosítását, amely a Magyar Nemzeti Bankot bízza meg a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével, lehetőséget adva a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonására.
A 260 igen szavazattal, 41 nem és 35 tartózkodás mellett elfogadott módosítás nyomán kikerül az alaptörvényből az a rendelkezés, hogy ha az államnak váratlan fizetési kötelezettsége támad az Alkotmánybíróság vagy nemzetközi bíróság döntése miatt, adót vethet ki ennek finanszírozására.
Az ötödik alkotmánymódosítás részeként hétfőn elfogadott változtatás alapján az Országos Bírósági Hivatal elnökének a jövőben nem lesz módja arra, hogy bizonyos ügyek tárgyalására az általános illetékességűtől eltérő, azonos hatáskörű bíróságot jelöljön ki.
A Ház a bíróságokról szóló, valamint a büntetőeljárási törvényből és a polgári perrendtartásból már júniusban törölte ezt a lehetőséget. A kormány már akkor jelezte: az Európai Bizottság észrevételei nyomán az alkotmányból is kiveszik az ügyáthelyezés lehetőségét.
Az ötödik alkotmánymódosítás szerint kampányhirdetéseket nem csak a közmédia sugározhat majd, a kereskedelmi televíziók és rádiók azonos feltételekkel, ingyen közölhetik a pártreklámokat.
Az Országgyűlés kormánypárti többsége márciusban, a negyedik módosítással foglalta az alaptörvénybe, hogy kampányidőszakban kizárólag a közmédia sugározhat párthirdetéseket, most ezen változtattak.
Az alaptörvény-módosítás október 1-jén lép hatályba.
MTI - Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Felföldi László mutat szentmisét...