A Népszabadság szerint egyfordulós lehet a választás
2011. április 20. szerda 07:35
A Népszabadságnak kormányközeli források nyilatkoztak egy lehetséges új választási rendszerről. Vegyes, de egyfordulós szavazás és kisebb parlament jöhet.
Vegyes, de egyfordulós választási rendszerről beszéltek a Népszabadságnak fideszes források. A lap úgy tudja, hogy már „határozott kontúrt öltött" az az elképzelés, „hogy a sarkalatos jogszabályok között ennek megfelelően módosulhat a választójogi törvény" - fogalmazott az egyik vezető kormánypárti politikus.
A Népszabadság szerint fél éve vetették fel először, hogy a Fidesz-KDNP-szövetség számára az egyfordulós választás lenne az ideális, azért is, mert a 2010-es választásokon a 176 egyéni körzet közül a fideszes és KDNP-s jelöltek 119 helyen az első fordulóban vitték el a mandátumot. Összesen 173 egyéni körzetben győztek.
A kétharmados törvények kapcsán meghatározó fideszes politikusok a napokban is úgy beszéltek, mintha magától értetődő lenne az egyfordulós szisztéma.
A következő, kisebb parlamentben a 198 képviselő között 90 egyéni körzetben mandátumot szerzett honatya, 78 országos listás, valamint 30 kompenzációs mandátum lenne - erősítették meg a lapnak kormányközeli források. Megyei (területi) listák nem lennének, viszont 13 nemzeti és etnikai kisebbségi képviselő kerülhetne a T. Házba. Az még nem dőlt el, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok kaphatnak-e és ha igen, akkor milyen típusú szavazati jogot, a mandátumuk száma sem világos még.
(fn.hu)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...

