A napilap bíróság elé vitte a médiatörvényt
2011. február 09. szerda 08:25
A napilap szerdai száma ismerteti, hogy az új médiaszabályozást 16 ponton támadó beadványt Vörös T. Károly főszerkesztő és Kelen Károly, a Népszabadság dolgozói egyesületének elnöke vitte be az Alkotmánybíróságra kedden.
A Népszabadság már december 2-án kilátásba helyezte, hogy ha a sajtószabadságot súlyosan fenyegető rendelkezések változatlanul hagyásával fogadja el az Országgyűlés a médiatörvényt, úgy az Alkotmánybíróságnál fogja kérni az alkotmányos alapjogokat legkirívóbban korlátozó rendelkezéseinek megsemmisítését.
A lap beadványa egyebek között a törvény írott sajtóra kiterjedő személyi hatályára, a sajtótermékek bizonytalan törvényi definíciójára, a médiahatósági hatáskörök, eljárási jogosultságok és bírságok alkotmányellenességére hivatkozik, mivel ezek együttesen alkalmasak a sajtószabadság és a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos alapjogának szükségtelen és aránytalan korlátozására.
A lap ismerteti, hogy az indítványban az alaptörvénnyel ellentétes rendelkezések sorában tér ki a média- és hírközlési biztos hatásköreire is, hiszen a biztos eljárása során nem jogsértéseket, hanem csupán érdeksérelmeket vizsgálhat. Ez a lap szerint nyilvánvalóan ellentétes a jogállamiság alkotmányos alapelvével, mert jogszerű magatartás miatt helyez kilátásba kvázi hatósági eljárást.
A médiatörvény kihirdetése és hatálybalépése között kirívóan rövid idő, egyetlen nap telt el, így a törvény hatályba léptető rendelkezése ellentétes a jogállamiság alkotmányos alapelvével, nem biztosít elegendő felkészülési időt - írja a napilap, amely egy teljes oldalon közli a beadvány részleteit.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

