"A Magyar Gárda után itt a Vörös Gárda"
2009. július 01. szerda 14:10
A Fidesz elutasítja, hogy az erős állam, az erős rendőrség helyett önkéntes alapon különféle egyesületek vagy cégek "tetszelegjenek rendvédelmi szerepben" - írta a párt helyettes szóvivője az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében.
Cser-Palkovics András szerint a Fidesz a törvényesség, a rend pártja, és következetesen elutasítja az alkotmányos rend, valamint "a közbiztonság védelmének privatizálását". Úgy fogalmazott, hogy "a Magyar Gárda után itt a Vörös Gárda".
Gál Zoltán szocialista képviselő kedden közölte: gondolkoznak azon, hogy miként lehetne faluőri hálózatot létrehozni a kistelepüléseken a közterület-felügyelet mintájára. A politikus szerint a faluőri rendszer a rossz közbiztonságú településeken jöhetne létre állami segítséggel.
A Népszabadság szerdán azt írta, hogy a települési őrségek tagjai munkaviszonyban látnák el feladataikat. Ezek közé tartozna a többi között a nyomozás is a húszezer forintnál kisebb értékű szabálysértési ügyekben.
Cser-Palkovics András közölte: az embereknek nem erre van szükségük, hanem a rendőrség megerősítésére, a büntető jogszabályok szigorítására.
Ha a Fidesz kormányra kerül, haladéktalanul több ezer fővel megemeli a rendőrség létszámát, minden településen biztosítja a hatékony rendőri jelenlétet, az erőszakos, visszaeső bűnözőkkel szemben pedig a jog teljes szigorával fog fellépni a "három csapás törvény" alapján - írta a helyettes szóvivő.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Újjászületik a Nagyharsányi...