"A kormány szembe megy az EU-ajánlásokkal"
2008. november 29. szombat 13:23
A 2009-es költségvetésből hiányoznak azok az elemek, amelyek alkalmasak lennének a mára kialakult gazdasági helyzet kezelésére, s amely eszközöket az EU Bizottság is kívánatosnak tart a válság megoldására - mondta Pelczné Gáll Ildikó sajtótájékoztatón. Közölte: a költségvetésben nincs szó adócsökkentésről, elmarad a beruházások élénkítése, a kormány nem tervezi a meglévő munkahelyek megtartását, újak létrehozását sem.
A Fidesz alelnöke elmondta: a pártja fenntartja korábbi álláspontját, mely szerint a kormány "még mindig szembe megy az EU jelenlegi gyakorlatával és ragaszkodik is ehhez a javaslatsorhoz, és nem is akarja ezt a javaslatsort megváltoztatni".
A politikus szerint a kormány nem tesz intézkedéseket a munkahelyek megvédésére, új munkahelyek létrehozására, sőt a közszférában dolgozóktól elveszi a 13. havi juttatást, bérüket befagyasztja. Úgy vélte, mindez a kormány alkalmatlanságát és "megdöbbentő szociális érzéketlenségét" mutatja.
Közölte: ha a kormány az ellenzék szava helyett az Európai Bizottság szavát hallgatná meg, akkor nem lenne szó a bérek befagyasztásáról, a 13. havi bér elvételéről sem. Mint mondta, helytelen a kormánynak az az álláspontja, hogy csak számolja az elbocsátások számát.
A politikus emlékeztetett: az EU Bizottság a héten megfogalmazta ajánlásait a tagországok részére a válságkezeléssel kapcsolatban. Eszerint beruházások élénkítésére, adócsökkentésre, kereslet növelésre van szükség. Hozzátette: a bizottság javaslatot tesz a bizalom növelésére is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...