"A kommunista diktatúra letarolta az országot"
2014. június 29. vasárnap 17:08
A kommunista diktatúra letarolta Magyarországot és tulajdon nélküli, a szűk hatalmi rétegnek kiszolgáltatott bérmunkások országának kialakítására törekedett, amelyben az ideológia terjesztése az emberi méltóságnál is fontosabb volt - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Cegléden.
A kuláküldözések idején lényegtelen volt a sanyargatott emberek világnézete: az volt a fontos, hogy megtörjék a módos, autonóm gondolkodású gazdákat, a vidéki társadalom meghatározó rétegét - mondta Rétvári Bence a Református Nagytemplomi Gyülekezet és a Ceglédi Polgárok Társasága által szervezett megemlékezésen és konferencián.
A Személyes történelem a hatalom árnyékában: ceglédi kuláksorsok című eseményen az államtitkár hangsúlyozta: a diktatúra kiszolgálóinak egy egész társadalmat sikerült szellemileg befolyásolniuk, és kis szigeteket leszámítva "letarolták egész Magyarországot". Elvakult gondolkodás jellemezte ezt a kort, amelyben az ideológia terjesztése, a hatalmi gondolkodás az emberi méltóságnál is fontosabb volt. A rendszerváltás után nem állt helyre az értékrend: rossz értelembe vett, spekulánsokat előtérbe helyező kapitalizmus kezdett teret nyerni - mondta Rétvári Bence. Ezt a folyamatot igyekezett a kormány 2010 óta megfordítani, és a kabinet célja változatlanul az, hogy a vidéki gazdálkodók 80 százalékát családi vállalkozások alkossák - tette hozzá.
Rámutatott: a kommunista diktatúra 1948-tól a "hatalom igazsága" nevében cselekedett, az ekkoriban ideológiai alapon elítélt, megbélyegzett emberek 1956-os kiszabadítása, rehabilitációja azonban megmutatta az "igazság hatalmát". Ezért fontos a kommunista bűnökkel való szembenézés, a felelősök felkutatása, megnevezése - fűzte hozzá Rétvári Bence.
Nagy Varga Vera néprajzkutató, a konferencia szervezője köszöntőjében Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének levelét idézve arról beszélt: június 29. 2012 óta nemcsak Péter-Pál napja, az aratás kezdetének szimbóluma, de a kuláküldözés emléknapja is. A miniszter szerint a kuláküldözés a magyar történelem egyik legalattomosabb gaztette. Elkövetői ártatlan embereket démonizáltak hamis, hazug módon, a magyar társadalom alapját roppantották meg. Becsületes, tisztességesen dolgozó embereket és ezzel családokat, generációkat tettek tönkre, ejtettek rajtuk gyógyíthatatlan sebeket.
"Bárhogy szeretnénk is, e történéseket nem lehet semmissé tenni. Kötelességünk rávilágítani a múlt bűneire és megismerni, megismertetni annak minden fontos részletét. Egyszersmind garantálnunk kell, soha nem történhet még egyszer ilyen Magyarországon" - idézett a miniszter leveléből a szervező.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...