A KDNP szerint a tolvajok kiáltanak tolvajt
2010. november 27. szombat 19:25
A kisebbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője azt mondta, hogy a szocialisták saját kormányzásukból kiindulva ítélik meg a Fidesz-KDNP kormány működését.
"A rendszerváltozás óta minden szocialista kormány megrabolta, kifosztotta és átverte az embereket, hazudtak éjjel-nappal" - jelentette ki Harrach Péter, hozzátéve, ebből azonban nem következik, hogy minden kormány ezt teszi.
A Fidesz-KDNP kabinet "a gyurcsányi romok eltakarítása közben" a magyar gazdaságot beindító és a társadalmi igazságosságot szolgáló intézkedések sorozatát
hozta meg - emelte ki a KDNP frakcióvezetője.
A szocialista párt szombati budapesti politikai nagygyűlésén Mesterházy Attila pártelnök azt mondta: ha a kormány nem változtat politikáján, akkor az MSZP tavasszal az utcára vonul, és amint lehetőségük lesz rá, felelősségre vonják azokat, akik a "saját állampolgáraikat rabolták ki".
A Papp László Sportarénában tartott nagygyűlésen a szocialista párt elnöke bejelentette: petícióban tiltakoznak a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítása, az igazságtalan adórendszer, az indoklás nélküli elbocsátás, a visszamenőleges hatályú törvénykezés és az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése ellen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- A strandok többségében május második...
- Csaknem végzett két testvér egy...

