A KDNP a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordul a telejósdák ügyében
2019. január 30. szerda 17:56

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) "jósdastopot" szeretne elérni, ezért a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulnak, kérve a szolgáltatók tevékenységének alapos vizsgálatát.
Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: sok 100 forintos percdíjért "küldenek" csalók gyógyító energiát, és ezzel jó szándékú embereket csapnak be, ami ellen fel kell lépni, mert súlyosan sérül a vásárlók érdeke.
Emlékeztetett: 2017-ben az NMHH vizsgálta a kérdést, és megállapította, hogy nyilvánvaló a kiszolgáltatott emberek megtévesztése.
Rétvári Bence KDNP-alelnök is arról beszélt, hogy a távgyógyítók, távjósok sok száz forintot húznak ki az emberek zsebéből, és okkal feltételezhető, hogy sok embert károsítanak meg.
Kitért arra, hogy nagyon sokfélék az ígéretek: van, aki azt hirdeti, hogy az angyalok segítségével gyógyít vagy választ ígér arra, hogy mikor nézhet valaki anyagi örömök elé. Mások pénzbevonzó kódokat ígérnek vagy lottóhoroszkópot reklámoznak; van, aki önmagát egy görög istenről elnevezve a teljes bőséget vagy a jövő titkának megismerését ígéri.
Rétvári Bence kijelentette: társadalmi igény nem mutatható ki a szolgáltatás iránt, s nem lehet más emberek becsapására építeni egy üzletet.
Harrach Péter és Rétvári Bence közlése szerint a KDNP nevében a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordultak, hogy vizsgálják ki alaposan ezen szolgáltatók tevékenységét. Felidézték, hogy a termékbemutatók kapcsán már indítottak hasonló akciót, s utána a joghézagot érintően törvénymódosításokat kezdeményeztek. Most is azt kérik, a hatóság járjon utána, hol szabálytalan, törvénytelen ezen szolgáltatók tevékenysége.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- SZDSZ: Kósa eladósította Debrecent
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Boban Marković, Margaret Island,...