A kápolna harangját is ellopták
2011. február 07. hétfő 19:25
A környéken járőröző polgárőrök figyeltek fel múlt péntek éjjel egy gépkocsira, amely a földúton zötykölődött. A járművet megállították, s az abban ülőket feltartották addig, amíg megérkezett az időközben értesített rendőr járőr - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Mint kiderült, a kocsi vezetője alkoholt fogyasztott, jogosítvány, forgalmi engedély nem volt nála, s az autó nem volt a nevére íratva. A kocsi csomagtartójából egy 25 kilogrammos kisharang, több egyházi kellék - kehely, kereszt, gyertyatartó -, valamint feszítővas, kalapács és fogó került elő - tette hozzá R. Szabó Ágnes.
Bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a két fiatal férfit, akik kihallgatásuk során őszinte, feltáró vallomást tettek, s megbánást tanúsítottak. Azt mondták, hogy pénzszűkében voltak, s arra gondoltak, színesfém eladásából szereznek pénzt; ezért leszerelték a helyi kápolna haragját, majd felfeszítették a templom ajtaját, s amit bent találtak, azt elvitték.
A mintegy negyedmillió forintos érték megtérült, de a tetteseknek további ötvenezer forintos rongálási kárért is felelniük kell. A gárdonyi rendőrkapitányság folytatja le ügyükben az eljárást.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- A strandok többségében május második...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

