A Jobbik nem Európa-, hanem EU-ellenes, mondja Vona
2014. április 17. csütörtök 09:30
A Jobbik Magyarország szuverenitását, gazdasági mozgásterét szeretné erősíteni, vagyis nem az „európai egyesült államok" koncepciójában gondolkodik, mint például a baloldal - jelentette ki Vona Gábor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az ellenzéki párt célja az is, hogy Magyarország lépéseket tudjon tenni a magyar emberek bérének európai szintre való felzárkóztatása érdekében, és célja a korrupció felszámolása is. Vona Gábor elmondta: abban bíznak, hogy jobban szerepelnek, mint 2009-ben, azaz háromnál több képviselőjük lehet majd az Európai Parlamentben.
A pártelnök úgy látja: az EP-választásokon „áttörés szintű" lesz EU-szkeptikus, „EU-realista" pártok erősödése, akik nem az „Európai Egyesült Államok", hanem a „nemzetek Európája" felé szeretnék terelni a kontinenst.
Kérdésre válaszolva Vona Gábor kifejtette: „nem mondtuk soha, hogy Európa-ellenesek vagyunk, mi az Európai Unióval kapcsolatban vagyunk kritikusak". Ennek a közösségnek, szövetségnek más irányba kellene haladnia, az az irány, ahova most haladunk, nem jó - folytatta.
Ha nem sikerül a csatlakozási szerződésünket módosítani, ha nem sikerül változtatni az európai egyesült államok koncepcióján, akkor legitim kérdés, felvetés, hogy akarunk-e így, ebben a formában tagjai lenni az uniónak - fogalmazta meg. Erről azonban nem a Jobbik szeretne dönteni, hanem népszavazást tartana - ismételte meg Vona Gábor a 180 percben.
Forrás: Kossuth Rádió
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...