A hitelfelvétel-kori árfolyamon forintosítaná a hiteleket a Jobbik
2014. március 04. kedd 14:38
A Jobbik az Országgyűlés azonnali összehívását kéri a devizahitelesek problémái miatt.
Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: a bedőlt hitelek miatt "óriási krízis van kibontakozóban", amit a kormánynak még ebben a ciklusban rendeznie kell. A Jobbik elkészítette azt a törvényjavaslat-csomagot, amely megoldaná a helyzetet, és senkit nem lakoltatnának ki otthonából - mondta.
Az ellenzéki politikus szerint két lépcsőben rendezni lehet a helyzetet. Az árfolyamgátasok esetében az úgynevezett gyűjtőszámlán gyűlő összegeket nem késleltetett fizetési kötelezettségként jelenítenék meg az adósoknak, hanem átvállaltatnák a számlát azokkal a kereskedelmi bankokkal, amelyek "érintettek az évszázad átverésének keresztülvitelében".
Z. Kárpát Dániel azt mondta: a Jobbik a hitelfelvétel-kori árfolyamon forintosítaná a tartozásokat, a kilakoltatási, végrehajtási moratóriumot pedig addig tartaná fenn, amíg nem oldódik meg teljes körűen a kérdés.
A frakcióvezető-helyettes emellett teljes állami felügyelet alá vonná a végrehajtói szakágat, és soron kívüliséget, valamint illetékmentességet adna minden károsultnak, aki bíróságon keresi igazát.
Kitért arra is, hogy noha a végtörlesztést támogatja, az csak a családi tartalékkal rendelkezőknek megoldás, több mint 300 ezer embernek azonban semmilyen eszköz nem segít. Megjegyezte: mivel az átlagos devizatartozás 7 millió forint és a hátralévő futamidő 15 év, ha nem avatkoznak be, akkor a magyar gazdaság ciklusokon keresztül görgeti a problémát.
A jobbikos politikus szólt arról is, hogy a bankrendszer vezetőinek, érintett képviselőinek és a felügyeleti rendszer vezetőinek elszámoltatása nélkül nem lehet rendezni a kérdést, a párt "meg akarja tölteni velük a vádlottak padját".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...

