A hideg miatt negyvenezer hektárt sújtott fagykár
2017. május 03. szerda 12:30

A szélsőséges időjárás és a nagy hideg miatt mintegy negyvenezer hektárt sújtott fagykár, az érintett termelők nehéz év elé néznek - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
Ismertette: tízezer hektárnyi alma-, kilencezer hektárnyi szőlő-, kétezer hektárnyi szilva- és ezerhétszáz hektárnyi meggyterület károsodott, szinte minden gyümölcskultúrában kár keletkezett néhány száz hektáron. Ilyenkor az agrár kárenyhítési alap, illetve a biztosítások, kedvezményes hitelek segítenek a termelőknek átvészelni a nehéz hónapokat.
Fazekas Sándor beszélt arról is, hogy a tavaszi vetésekkel jól haladnak a gazdák: a tavaszi árpa, a burgonya, a borsó, a zab és a cukorrépa vetése befejeződött, és végéhez közeledik a napraforgóé is. A szójának mintegy fele is a földben van már. A kukoricánál még mintegy húsz százalék van hátra, ez kétszázezer hektáros területet jelent.
A vetésszerkezetről szólva elmondta, hogy a kukorica vetésterülete csökkent, döntően a GMO-mentes szója javára történt nyolcvanezer hektáros eltolódás. A GMO szójából ötszáz tonna érkezik Magyarországra, kiváltásához alternatív növényekre van szükség. Az a cél, hogy a takarmányozásban is teljesen GMO-mentes legyen Magyarország. A kormány a közelmúltban egy fehérjeprogram kidolgozásáról döntött, ennek tudományos-szakmai előkészítése zajlik - mondta a miniszter.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...

