"A haza védelme nemzeti ügy"
2010. szeptember 26. vasárnap 19:31

A miniszter a pákozd-sukorói csata 162. évfordulójának alkalmából rendezett, Főhajtás a honvédeknek elnevezésű eseménysorozaton vett részt, amelyen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetének kiemelkedő napjára emlékeztek, amikor a független magyar felelős kormány által újonnan felállított magyar honvédsereg fényes diadalt aratott Pákozdnál a császár által támogatott Jellacic horvát bán seregei fölött.
Ünnepi beszédében Hende Csaba felidézte a szabadságharc történetének fontos állomását, amikor 1848. szeptemberében az új kormánynak hadsereget kellett szerveznie. Hangoztatta: hadsereget szervezni azonban nem lehet csak lelkesedésből: a katonaság szakma, hivatás, amely egész embert kíván. 1848-ban sok lelkes férfi lépett a katonai hivatás útjára - tette hozzá.
Hende Csaba rámutatott: a pákozd-sukorói ütközet arról is döntött, hogy van-e lehetőség katonaság létrehozására. A miniszter beszédében méltatta a hagyományőrzők tevékenységét, külön köszöntötte Ádám Barna alezredest, aki Portugáliából lóháton érkezett haza Pákozdra.
Hende Csaba hangoztatta: képesnek kell lenni a haza fegyveres védelmére, mert a haza védelme nemzeti ügy. Szavai szerint a honvédség gerince rendelkezésre áll, s a feladat iránti érdeklődést jelzi, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem katonai vezetői szakán húszszoros volt a túljelentkezés.
A miniszter hangsúlyozta a honvédelmi nevelés újraindításának fontosságát, mint mondta: "újra hadat szervezünk". Megfogalmazása szerint amelyik ország nem tartja el a saját katonáit, az más országok katonáit fogja eltartani, „ennek azonban mindig ára van".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- Szibériai hideg érkezik: kemény...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- A szúnyoggyérítő konzorcium tagadja,...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...