A gyártó vizsgálja át a mentőhelikopter hajtóműveit
2008. augusztus 04. hétfő 18:33
A mentőhelikopter csütörtökön zuhant le Kiskunlacháza és Apajpuszta között. A gép Paksról Budapestre tartott egy kétéves égési sérült gyerekkel és annak édesanyjával, valamint egy ápolóval és egy orvossal, amikor a pilóta kényszerleszállást hajtott végre.
A zuhanás következtében a mentőápoló a helyszínen életét vesztette. Hárman megsérültek, köztük Hatala János főpilóta, aki vasárnap éjjel meghalt. Sárváry András, a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjának szakmai igazgatója az MTI-nek elmondta: a pilóta több olyan súlyos sérülést szenvedett, ami miatt kevés esélye volt a túlélésre. A baleset okát nemzetközi szakértői csoport vizsgálja.
A Közlekedésbiztonsági Szervezet hétfőn az MTI-t arról tájékoztatta, hogy vezetésével a hétvégén is folytatódott a baleset szakmai vizsgálata. Miután a roncsot a KBSZ hangárába szállították, a vizsgálóbizottság jelenlétében kiszerelték a helikopter mindkét hajtóművét és azok vezérlőegységét.
A hajtóműveket a megállapodás szerint a franciaországi gyártóhoz szállítják átvizsgálásra. A hajtóművek vezérlőegységének memóriáját vagy az amerikai, vagy a francia balesetvizsgáló szervezet laboratóriumában próbálják majd kiolvasni - erről jelenleg folyik az egyeztetés. A vezérlő egység memóriájában rögzítik a hajtómű működésével kapcsolatos legfontosabb adatokat, például a fordulatszámot és a hőmérsékletet.
A helikopter fedélzetén két GPS is volt, ezek közül az egyiket a német balesetvizsgáló szervezet képviselője vitte magával, mert a BFU rendelkezik az adatok kinyeréséhez szükséges szoftverrel. A külföldi szakértők hazautaztak, az eredményekről kölcsönösen tájékoztatják egymást és azok alapján határoznak majd a vizsgálat további menetéről - áll a közleményben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Frissen végzett rendőrök álltak...