A Fidesz országos tájékoztatót indít Bangóné patkányos mondatáról
2019. április 28. vasárnap 13:10

A Fidesz a párt közösségi oldalára feltöltött rövidfilmmel többlépcsős tájékoztató akciót indít és a magyar emberekhez fordul, mert úgy gondolják, hogy Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) országgyűlési képviselő kijelentése után téved a képviselő, a pártja és az ellenzék is, ha azt hiszik, ilyen eset következmények nélkül maradhat.
Hidvéghi Balázs (képünkön), a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnapi balatonfüredi sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a szocialista politikus egy pénteki televíziós interjúban patkánynak nevezte a Fidesz támogatóit, ami szerinte "felháborító, elfogadhatatlan és mélyen sértő" magyar emberek milliói számára.
Véleménye szerint Bangóné ezzel a kijelentésével átlépett egy olyan határt, amelyet nem lehet, mert nem szabad embereket megalázni akkor sem, ha politikai ellenfél szavazóiról van szó.
Közölte: mivel pénteki és szombati felszólításuk mind a képviselő, mind pártja vezetői részéről "süket fülekre talált", csak "kínos és gyáva magyarázkodásba kezdtek", ezért a Fidesz első lépésben a rövidfilmmel a jóérzésű magyar emberekhez fordul, akik úgy gondolják ilyen durva és sértő mondat nem maradhat következmények nélkül, és arra kérik őket, hogy emlékezzenek erre a május 26-án az európai parlamenti szavazás napján.
Hidvéghi Balázs kérdésre elmondta: további lépések is lesznek, attól függően, miként folytatódik a történet, mert erről "az egészen elképesztő botrányról" tájékoztatni kell a választópolgárokat.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...