A drog került terítékre a mohácsi iskolában
2019. június 18. kedd 15:34

Hétfőn drogprevenciós előadást tartott a Pécsi Szakképzési Centrum Mohácsi Radnóti Miklós Szakgimnázium és Szakközépiskola 10. osztályos rendészeti tagozatos tanulói számára a Mohácsi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója.
Ernsztné Csáki Melinda felhívta a figyelmet a legális és illegális drogok veszélyeire, valamint beszélt arról is, hogy számos környezeti és szociális tényező befolyásolja a drogfogyasztást.
A szülői támasz hiánya, az elhanyagoltság, a felelőtlenség, az egészségtudatosságra nevelés hiánya, illetve a hátrányos helyzet mind-mind kockázati tényezők. Szó volt a droggal kapcsolatos bűncselekményekről és eljárásokról, a diákoknak előadást tartott a kábítószer-kereskedelem, a kábítószer birtoklása, valamint a kóros szenvedélykeltés bűncselekményekről, továbbá ismertette az elterelés intézményét.
Az előadás végén a tanulók megtekinthették a „Csak még egy kör" című filmet, amely a gyerekek elmondása alapján elgondolkodtató és sokkoló volt.
A bűnmegelőzési előadó felhívta a gyerekek figyelmét arra is, hogy soha ne fogadjanak el italt idegentől, és a poharukat se hagyják felügyelet nélkül, ha szórakozni mennek. Hangsúlyozta, hogy mindig mondjanak nemet, ha tiltott szerrel kínálják őket, hiszen ezeknek a kipróbálása is súlyos veszélyekkel jár.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Csaknem tízezerszer riasztották a...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...