22 milliárddal több jut a honvédelemre
2011. február 03. csütörtök 13:24
A tárcavezető a védelmi képességek megosztásának és csoportosításának témájában rendezett elnökségi szemináriumon arról beszélt, hogy a feladatmegosztás szakmailag és gazdaságilag is előnyös a tagállamoknak.
Magyarország soros elnöksége idejére a közös biztonság- és védelempolitikában az egyik fő célként a közös katonai képességek fejlesztését jelölte meg, ehhez a tagállamok szorosabb együttműködésére van szükség.
Hende Csaba utalt arra, hogy Magyarországnak kedvező tapasztalatai vannak ezekben a kezdeményezésekben, példaként említette a NATO Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) elnevezésű programját.
A SAC keretében három, amerikai gyártmányú, C-17 Globemaster típusú repülőgép állomásozik Pápán, ezeket a programban részt vevő országok közösen használhatják.
A SAC-program tíz NATO-tagállam (Egyesült Államok, Bulgária, Észtország, Magyarország, Litvánia, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Románia és Szlovénia), valamint a békepartnerségi programhoz csatlakozott két másik ország (Svédország és Finnország) együttműködésével jött létre. A programban részt vevő országok a felhasználandó repülési idő arányában szállnak be a beruházásba és a működtetésbe. Magyarország két százalékkal, másfél milliárd forinttal járult hozzá a beruházáshoz.
Hende Csaba a csütörtöki tanácskozáson kifejtette, hogy a gazdasági válság az országok védelmi költségvetésére is drasztikus hatással volt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a költségek átcsoportosításának köszönhetően a magyar honvédelmi kiadásokra az idén huszonkétmilliárd forinttal több jut, ez 8,8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. (Tavaly összesen 308 milliárd forinttal gazdálkodhatott a tárca.)
Siklósi Péter a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős államtitkára újságíróknak azt mondta, hogy a pápai együttműködés mintájára a jövőben kisebb, illetve közepes méretű gépek közös használatáról is megállapodhatnának.
Beszélt arról is, hogy a Honvédelmi Minisztérium elképzelhetőnek tartja a közös pilótakiképzést, ebben elsősorban a szomszéd, illetve a régiós országok lehetnének a partnerek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok veszélyére...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Aki teheti, ne most menjen...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...