22 év után lemondott a felgyői polgármester
2010. december 21. kedd 09:25
A napilap cikke felidézte, hogy a település vezetője a legutóbbi testületi ülésen történtek miatt hozta meg döntését. Mint nyilatkozta: két olyan javaslatot is elfogadott a testület, amelyeket ugyan tudomásul vett, de azokkal nem értett egyet. Az egyikkel tiszteletdíjat szavaztak meg az alpolgármesternek, a másikkal pedig saját maguknak is.
E határozatokkal annyira nem tudott azonosulni, hogy az ülés vezetését azonnal átadta Szabóné Berkes Etelka alpolgármesternek, s lemondott polgármesteri tisztségéről. Ábel István, aki az októberi helyhatósági választáson 172 voksot kapott, 30 szavazattal előzte meg a másodikként befutó Horváth Lajost.
Ábel István azt mondta a lapnak, hogy az alpolgármestert is sarokba szorította a testület, hiszen Szabóné Berkes Etelka sem akart tiszteletdíjat felvenni a munkájáért.
A távozó polgármester szerdán adja át a hivatal ügyeit helyettesének, a helyi választási bizottság azután dönthet az új, időközi választás kiírásáról.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

